És persze...

... amitől fél az ember az be is következik. Sajnos. Nem paráznék annyira, ha nem tudnám mi vár rám... de tudom. És a dolgokat ennél jobban nemtudom irányítani. Nagyon hirtelen fordult így az ügy, pedig élt bennem a remény, hogy másodszor nem így lesz. Fekszem nyugiban és mégis bekövetkezett. Kaptam gyógyszert, de sajnos az egyetlen gyógyszer (Dopegyt) amit lehet szedni várandóság idején a magas vérnyomásra nálam nem válik be. És ez nem jó, nagyon nem. Már le is nyugodtam, de nem segít. Front? Lehet... De az hogy ilyen folyamatos a dolog, az már nem az idő hibája. Jó lenne hinnem, hogy a hipertóniától nem jutok el a toxémiáig. Szóval a 37. hétre hajtok... (pénteken töltöm a 34-et). Hol van már a természetes szülés álma... Amit viszont TUDOK (és Sománál is tudtam annó), hogy a gyerek makkegészséges! És ehhez végsőkig ragaszkodom is. Most is úgy ficánkol, hogy ihaj! De a magas az magas. :-( Bevallom baromira elvagyok kenődve.

By Soma:
"Nincs semmi baj, ne sírjál, itt vagyok veled!"
"Ne aggódjál Zsomborért, hamarosan kibújik."
Jön, simogat, bújik, vigasztal... ez a szép nagyfiú. És közben látom magam előtt a 2,5 kg-os MiniManót, amikor megszületett. Talán most is jól alakulnak a dolgok... Most ezen dolgozom és remélek. Som sokat segít ebben.

Ettől féltem

145/90

Hát így

Jácint két hét itthonlét után újra dolgozni megy reggel. Soma a korai motoszkálás zajaira megébred, lámpát kapcsol... és kérdez. "Hova mész? Mit veszel fel?... stb" Szóval nem alszik, sőt! (Bezzeg én!) Apja szendvicseket kezd gyártani, Soma bejelenti hogy ő is éhes. Fél 6 van ekkortájt. (Én mindezt félálomban érzékelem.) Majd kicsit később sírásra riadok. A két Hoffer a konyhában falatozna... de nem ezt látom. Som zokog a székében: "Apaaa, ne vidd el a szendvicseinket!" = Apa ne menj dolgozni! Nem tudtam eldönteni melyik férfi családtagomat sajnáljam jobban. Apa útnak eredt, én meg összebújtam manókámmal, megnyugtattam, hogy Apa hamarosan hazajön hozzá és nagynehezen visszaaludtunk.

33. hét

Még hét hét

Fekszem... Libikókázik a lábam, egyszer bedagad, majd pihi után lenyugszik, aztán újra bedagad, még a talpam is (nem érnek le a lábujjaim a talajra - fura érzés). Fáj és húzódik. Trombózis ugye nincs, a múlt héten kizárták. De a veszélye fenn áll, szóval nyugton kellene maradnom... nehéz.

Végre tudok olvasni (már nem folynak össze a szemem előtt a betűk). Sőt a hely és idő is adott hozzá... Hurrá! (Barátnőm pedig ellát könyvekkel. Köszike!) Mindennek van előnye, csak meg kell látni. Csak az a fránya lelkiismeretfurdalás ne lenne. De azthiszem ez így van jól... Soma pedig jó kezekben van, meg néha az ágyamban.

Pocakkerület: 110 cm
Súly: 80,5 kg (+8,5 kg)
Vérnyomás: 130/80 (néha 140 felé kiugrik - ami még okés)

Zsombor folyamatosan dugja a buksiját (vagy mijét), még mindig terepbejáráson van. Bár már nem fájdalmas a jelenléte, hanem jelzésértékű. Élvezem. És egyre közelebb érzem magamhoz.

Változások kora

Hogyan várjam el a gyerekemtől, hogy simán (semmi tünet nélkül) átvészelje a nagy változást? Sehogy. Kistestvére fog születni. Minden más lesz, de tényleg. Ő érzi ezt. És sír. Én is más vagyok, ezt is érzi. És sír. Fél a jövőtől, félti az eddigit. Tudtam, hogy a félelem az alapja az egésznek, de csak most világosodtam meg (ugyebár a tehetetlenség könnyein át nem lát az ember tisztán). Kéremszépen össze is szedem magam. Vagyis igyekszem. Kell hozzá a csoda-gyerekem és csoda-Apánk, meg a család és a barátok. Egyedül nem megy. De szerencsém van, mert minden adott. És most örülök. De ennek meglátásához felül kellett emelkednem a dolgokon és meghallanom azt is amit más mond. Soma sír, de legalább jelez felém... és veszem is az adást. Szeretgetem, dédelgetem, babusgatom, beszélgetünk... mindent megteszek, hogy oldjam a szorongását bármiben is gyökerezik az. Érdekes módon mostanában a türelmem is visszatért (Apának fogy nagyon). A kétgyerekhez pedig kelleni fog nagyon.

A sírásról megint

Visszaszívom amit Somáról írtam. Remélem nála nem a hormonok teszik, de sír. Az elmúlt napokban elég sűrűn. Előre sír a be nem következett eseményeken. "Ne kapcsold be a mixert! Hangos!" Brühühü-brühühühü nagy krokodilkönnyekkel. És persze be sem kapcsolom, mégis bőg a gyerek, alig bírja abbahagyni. Egyébként mindent hangosnak titulál, így porszívózni is művészet mellette. A fúrás-faragás pedig lehetetlen, pedig ezekben segítkezett eddig a legbuzgóbban. Valamikor megijedhetett valamitől? "Nem akarok játszótérre menni!" Brühühü... Mi vagyok én, hogy ilyesmire kényszerítsem a gyereket? Dehogy megyünk! Nem akar felöltözni, pont azt a ruhát-inget felvenni. Brühühü... Ha nem jó mesét rakok be, nem szól semmit csak brühühü... Nekem kell kapcsolnom. Nem foghatok meg (és más sem) egyetlen játékot sem, mert kitör "Az az én macikám, brühühü!" A legjobb sztori ez: A plafonjaink fa-lambériásak, és nem most csináltattuk. Soma elalváskor egy ideje azt skandálja, hogy "Félek a lyukaktól!" Azok ághelyek, ártalmatlanok, nem bántanak, természetes, hogy a fának vannak ilyen mintái... - mondjuk neki. De nem hagyja annyiban. Újra és újra előhozza. Itt tényleg tenni kell valamit. Így kis szivacsrepülőket ragasztottunk az ághelyekre, már egy egész flotta borítja a plafont. Soma megnyugodott és alszik...

Nemtudom mitévő legyek. Hogyan tudnék segíteni neki? Mi ez nála? Mindennek valamiféle félelem az alapja? Tényleg nem volt eddig ilyen sírós.

Nagyfiú

Soma egy hónap hijján 3 éves

Tényleg nagy (és néha meg olyan pici), mindig el is ámulok rajta. Kifejezően beszél. Sok-sok dolga van amit egy ennyi idős gyerektől nem várna az ember. Olyanok foglalkoztatják, hogy Ki csúnya? Kinek ki a gyereke? Mi a Bözsi néni rendes neve? Érzékeny kiskrapek, nem megy bele bizonytalan helyzetekbe, zajoktól fél-sír. Mostanában bújós, anyaközelben szeretős. Folyamatosan szinészkedik, jól át kell látni a helyzetet, hogy lássuk mi a célja. Mert az mindig van. (A nagyszülőkkel könnyű dolga van.) Nagyon vékony, mert nem eszik (13 kg változatlanul), mégse mondaná rá az ember hogy nem néz ki jól. Nemtudom hogy csinálja. Hajlékony, fürge ürge. A zenét nagyon szereti, halandzsául énekel, de dallammal. Mindennel tud zenélni, a hangszereken meg pláne. Egy síppal már eltudod bűvölni. Nappalra teljesen szobatiszta (már mesenézés alatt is), az éjszakát még nem próbáltuk. Egyedül pisil. Le- és felöltözik hozzá. Más téren az öltözködés nem érdekli. Előre köszön mindenkinek "Jónapot!", és csodálkozik, ha nem köszönnek vissza a vadidegenek.

Ma kérlelt, hogy ne menjek doktorbácsihoz. Mondtam neki, hogy megyek, sőt egyre gyakrabban fogok menni hozzá, mert ő vigyáz rám és a babára, hogy egészségesek legyünk. Meg majd ő segít a kistesónak megszületni. Mondom neki: nézd mekkora a hasam, szerinted ebből segítség nélkül ki tud bújni Zsombor? Soma rötyög ezen. "És hogyan segít, késsel?" - kérdi. Hát remélem nem, felelem. Egy kis lyukon segít neki kibújni. Újabb rötyögés... majd megsimította a pocakom és utamra engedett. Látszott rajta, hogy felmérte, ide tényleg elkel majd a segítség.

Picibaba

Ma voltam 32 hetes ultrahangon. Minden rendben találtatott. Fotónk nincs, mert már olyan nagy a baba, hogy nem is lett volna jó kép róla, gondoltuk. De tévedtünk. Bár inkább mozgásfolyamatában volt élvezhető az ultrahang. Jácint is jelen volt, végre. Zsombor ki is tett magáért. Nyalogatta a méhlepényt. Megmutatta a pofiját is, igen jóképűnek láttuk, és nagyon formásnak az egész gyereket. Ééés az adatokból ítélve 2 kg körüli a Picibaba. Tényleg nem lesz kicsi... Még majdnem 8 hét van hátra. Ó, annyira szeretném, ha tényleg ennyi lenne. Jó volt ma csak rá figyelni. Som PiciMamáéknál van ill. alszik. (Ez az ára annak ha alvásidő alatt vannak a vizsgálatok.) Egész nap eszemben járt a gyerkőc, de inkább úgy mint amikor vele voltam várandós, milyen jó is volt az... Nyugalom (munka mellett), sok rá és odafigyelés egész nap... Most Zsombornak csak néhány perc jut az ilyesmiből. A mai napot ki is élvezte rendesen. Igazi ölbéli baba volt. Semmi dum-dumm, csak finom mozgások és anyába bújás. Mmmm.

Mozi

Ma moziban voltunk! Több mint három év után. Hirtelen ötlet volt, és ha jobban belegondolunk, lehet hogy nem is megyünk... de nem gondolkodtunk. Ej-ej szülők, hosszú egy film volt. Mert mit érdemes moziban megnézni? Hát Harry Potter-t. Az effektek igazi pocaklakót életre felkészítők voltak. Amit Zsombor majdnem végigaludt. Ez van, ha az ember fiának már van egy bátyja. :-)

(Mindez nem valósulhatott volna meg KatiMami Soma felvigyázása nélkül. Köszönet érte!)

32. hét

Hát igen itt vagyunk. Szinte gond nélkül. Megnyugodtam. A dagadás a lábamon is elnyugodott. Hihetetlen. Nemtudom hogy hogyan működik ez, de: A pánik ront a dolgok állapotán? (Tudom-érzem, hogy igen.) Jó, azért pihentettem is a lábam rendesen. (Felírt a doktornőm homeogolyókat megelőzésre, de nem volt a patikában, így rendeltek nekem. Még nem jöttek meg.) Tegnap a védőnőnél is jártam, hogy legyen teljes a kivizsgálás. A vérnyomásom 130/80, teljesen jó. A szívhang zene füleimnek. A vizelet negatív. Huhh. Babóca meg dumm-dumm folyamatosan, ahogy szokta. Teljesen belakta a pocakom. Mindenki nagy babát tippel. Én egészségeset szeretnék, időre. Sokat "beszélgetünk", sajnos a hangos szó nem megy nekem, az érintés és a belső gondolatbeszéd annál inkább. Somával is így volt. És úgy látszik mindkét gyerekem kedveli. Zsombor készséges az arrébbvándorlásban, ha megkérem, bár túl ficánka ahhoz, hogy sokáig úgy is maradjon.

Altatásban vagyunk. Soma ágyában fekszünk. Túl vagyunk a Fáj a lábad? Nincs fáslid? Mit, miért? beszélgetésen. Megsimogatta-megpuszilta a lábam, ugyebár ilyenkor szokott a gond elillanni (nála). Már eléggé álomország szélén járunk. Egyszercsak Som felpattan. "Hozok neked vizet." Nem kell, tiltakozom. De a gyerek már rohan is át az apjához: "Anya kér egy kis vizet!". Édesem! Gondoskodásból jeles! Lehet itt betegnek lenni? Ugye nem.

A sírásról

Mivel a fiam nem egy bőgőmasina (bár a műsírásban verhetetlen), ezért rólam van itt szó. Igen, sokat sírok. Főleg igazi indok nélkül. A hormonoknak lehet itt nagy szerepe. Nem mondom, hogy nem sírok önsajnálatból, vagy a gyerekem miatt, mert dehogynem. De bármi olyan képzettársításokat indíthat el bennem, ami miatt a könnycsatornáimnak nem tudok parancsolni. Mondjuk megnézem az édesdeden alvó gyermekem, és elolvadok ahogy nézem... brühühü. Lehetek én ilyen szerencsés?... brühühü. Mi lenne vele nélkülem (és fordítva)... brühühü. És mi van ha tényleg baj van, mi? Szóval tudok ennél végletesebbet és kacifántosabbat is kiagyalni, amit nem részleteznék. Az elején próbáltam állni a sarat. De mostanra feladtam. Kisírom magam, majd röhögök a hülyeségemen és utánna JÓ. Olyan mint egy frissítő zápor, elmos, kitisztít, és visszakapom az agyamat, a józan eszemet, és már tisztán tudok gondolkodni. Sohasem sírtam én, csak akkor ha igen belémtapostak, de akkor nagyon. Most kisírom magamból amit lehet és remélem a baba születése után már csak a boldog idétlen vigyorgás marad nekem. Mindjárt elbőgöm magam... :-)

Komoly

Tipikus kismama gondnak indult, és igazán meg sem lepődtem már. Tegnapelőtt megdagadtak a bokáim, a jobb jobban mint a másik... próbáltam pihentetni, de a duzzanat csak kicsit enyhült és a két lábfejem közötti különbség is megmaradt. Ma elmentem a dokinénimhez, hogy adjon valami homeot rá, mert eléggé feszít. Sománál is volt lufilábam, de az folyamatosan alakult ki, nem egyik napról a másikra. Megijedtem. Aztán az orvos megnézte. Sürgős ultrahanggal meg kell nézni, hogy van-e trombózis a lábamban. Itt már rendesen beijedtem. Megnézték. Eredmény, már amit ki tudtam hámozni a szövegből: talán nincs gond. Az orvosomat már csak telefonon értem el. Fekvés javallt és ha felkelek fáslizás, állni nem szabad. Holnap azért személyesen is konzultálok vele. Szerencse a dologban, hogy Jácint itthon van, így Som nagyrészt rámarad. És locsogósra bőgöm a párnám miatta. Amin Jácint már meg sem lepődik. No de nincs baj, remélem tényleg tipikus kismamagond ez, és ennyi is marad, persze ha veszteg maradok a fenekemen. Ami nemnagyon megy nekem.

31. hét

Simán átmehetne ez az egész nyavajgablogba, de csakazértse! :-) Tele vannak a napjaim olyan pillanatokkal amiért minden kibírható. Som szuszogása, simogatása az ágyunkban. Egy-egy mondat vagy nézés és kész. Jól vagyok. Zsombor állandó jelzése, hogy igenis, ő már nagyonis jelen van, szintén erővel tölt el. Egyébként most nyomulósra váltott, egész testével mozog, furakszik. Kicsit ölbebújós hangulatot keltve bennem. Hatalmas vágyat érzek szoptatni, mondjuk az ebben járatos testrész is erre készül. A szeméremcsontom fáj most nagyon sokat, de olyan mintha a pocaklakónak és ennek semmi köze nem lenne egymáshoz. Nagyon jó várni a baba jöttét, már nem tettekben, hanem inkább agyban... a ráhangolódás szakasza ez (egy pocakon kívüli) igazi gyerekre. Olyasmi lesz mint Soma? Most csak úgy tudom magam elé képzelni, talán erőteljesebb, küzdősebb, de remélem, hogy hasonlóak. Aztán azt is megszokom, ha teljesen más lesz. Nem siettettnék semmit, de már nagyon kézbefoghatnékom van.

Megint

Már megint cipő... már megint nőtt Soma lába. Most már a 26-27-esek jöhetnek szóba. Jön az ősz, és újakat kellett venni neki. Már csak azért is, mert az oviba is kell váltócipő-tornacipő, szandi, udvaron fetrengeni való. Szerintem cipőt kötni még ráér megtanulni, így a tépőzáras és cippzáras fajtákból válogattunk. Egy egyszerű benti cipőt már előzőleg vettem neki. És tegnap beszereztünk egy csizmafélét és egy félcipőt is. Som egyáltalán nem volt közreműködő. Úgy tűnik nem örökölte a cipő (táska, sál, melltartó) gyűjtő szenvedélyt az anyjától. Bár a szekrénye roskadozik a cipőktől, mert persze az anyja most neki gyűjt, kényszerből. Csak az vigasztal, hogy ezeket a kinőtt cipőket mégegy gyerek is fogja majd hordani.

Így utazott a büszke (igen, később már az volt) tulajdonos.

Meg kell írnom, hogy: Megint tudok fényképezni! Hurrá! Történt egyszer, hogy az egyszeri leány leejtette a fényképezőgépét, s az kissé összetört. Jobbanmondva a gép teljesen működőképes (ez aztán a méreg!), csak az akkutartó fedelét tartó pöckök törtek le, de mind. Tehát a gép tudna fényképezni, de az akkuk hogyan maradnak a helyükön kérdéskör következett... Cellux? - csak egyszer tapad, nem lehet elemet cserélni. Szigetelőszalag? - nyúlik, nem tartja meg a 4 ceruzaakkut. Gumi? - szintén nyúlik. Nem jó egyik sem. Nos, mi a megoldás? A tépőzár (5 hetembe telt az ötlet - kissé le vagyok lassulva.) Szóval úgy nézzétek a képeimet, hogy egy tépőzáras fotoaparáttal készülnek. Az az igazság, hogy ha ránézek a gépre mindig kacagnom kell, de legalább működik!

Ödönke?

Ma voltak tesómék 4D-s ultrahangon.... és nagy az esélye, hogy Ödönke Lujzi lesz. Nagyon fiút akart az öcsém, de így is megtartják és nem cserélnek. :-) Mondjuk mi sem. Szóval náluk lesz kislány, nálunk kisfiú (cirka két hónap különbséggel). Tréfás kedvű az élet. Tehát mégiscsak megvehetem a csudaszép kislány dolgokat... nekik.

Utolsó simítások

Itt az ideje, hogy összepakoljam a cuccomat a kórházba... nehézkesen megy. A fáradtság és a folytonos gyomorégés nagyon megkeseríti a napjaimat (bár ez utóbbira kíváló homeokat kaptam tegnap, és úgy tűnik hatnak is). Érdekes, hogy bármilyen rosszul is vagyok, úgy vágyom erre a babára. Hihetetlenek ezek a hormonok! Soma is egyre többet foglalkozik vele... Jó feszülős pocakom van, és néha akkora a ramazuri odabenn, hogy Somához nem is merem odaértetni, nehogy megijesszem vele. Ma szedtem elő a csörgő-zörgőket kimosni.. Som jól kijátszotta magát velük, de végül azt mondta, hogy "Megolvasom majd őket a Kistesónak." és bedobálta az összeset a mosógépbe. Az utolsó dolgokat ma rendeltem meg a neten a babócának, tulajdonképpen szinte mindenünk van, csak van néhány apróság ami elhasználódott és ami kölcsönbe volt nálunk. Valamint Zsombor is kap saját borostyánláncot PiciMamáék jóvoltából. Talán egy testvérfellépő még elkelne, de az ára miatt lehet, hogy ezt most kihagyjuk. Mindenesetre jó készülődni, és jó látni, hogy Soma is készülődik a maga módján. Tegnap például jól összecsókolt egy párhónapost a játszótéren, annak ellenére (vagy tán pont azért), hogy sirdogált is a kismanó.

Folyó ügy

Som nappalra szobatisztának mondható, a délutáni alvása alatt sem volt még balesete (pedig volt hogy 3 órát is aludt). A bekészített bilibe önállóan levetkőzve pisil mikor felébred és már felöltözve (bugyi, rövidnaci) sétál ki hozzám. Viszont a mesenézés alatt a nagy izgalomban sikerült párszor bepisilnie. Ez viszonylag későn derült ki, mivel van hogy egy hétig sem néz dvd-t (mi lenne ha még tévézne is?). Szóval tud alvás közben uralkodni magán, de a rajzfilmek (unalomig ismert részei) annyira hatásuk alá kerítik, hogy teljesen elveszti a kontrollját a teste felett. Úgy döntöttünk, hogy nem a mesemegvonás a jó döntés itt, hanem nézzen mesét, de igyekezzen szólni, ha pisi lesz. Életemben ennyiszer nem utaltam még folyó ügyre, mint egy Findusz alatt. És úgy tűnik kezdi összeegyeztetni a külső koncentrációt a belső figyelemmel. Ez bármilyen elmélyült játék közben is jól jöhet még.

Kokasos nyalóka

Soma megkapta élete első nyalókáját a fertődi búcsúban... és sajnos ízlett neki.

Szösszenetek

Kintről sírás hallatszik, amikor altatom Somát. Soma tágra nyitott szemmel hallgatja.
- Hamarosan nálunk is lesz bőven gyereksírás, ha megszületik a Kistesó. - mondom én
"- Majd én megtanítom nevetni. Megtanítom játszani, antózni. Meg legózni is." - sorolja Soma

Játszunk:
- Jónapot! Hogy hívják magát?
"- Lek vagyok."
- ???
"- Ezzel az úszó vizenjáró hajóval jöttem."
- Tud egy Lek beszélni?
"- Nem."

30. hét

Pocakkerület: 108 cm
Súly: +7 kg
Vérnyomás: 125/80 körül (gyógyszer nélkül)

Vagyis:
Új fejlemény, hogy állandó jelleggel mindentől ég a gyomrom, gondolom a mérete miatt. Az alfelem régen láttam. Soma játékai sincsenek látótérben, így millió sebesülés látható a lábamon. Soma készséges a felsegítésben, de inkább darura lenne szükségem hozzá. De nyápic is vagyok én. Érdekes viszont, ha magamra gondolok, régi önmagamat látom, se korom nincs, se pocakom.
Babám változatlanul hozza a formáját, remélem stramm kiskölyök lesz. Még 10 hét... rengeteg. Mindenki mondja, hogy: már csak. Szeretném én is így gondolni...

Alszunk?

Amikor Jácint dolgozik éjjel, akkor hagyom, hogy Soma az ágyunkban aludjon. És akkor tud is, mert legalább 1 méter távolság van köztünk. :-) Mint most éjjel is. Néha leellenőriz, hogy megvagyok-e, érzem a meleg simítós tenyereket a vállamon. Mmmm. Szerintem az a jó hogy van saját ágya a gyereknek és abban alszik, de nem bánom ha hajnalban mondjuk nálunk folytatja az alvást ha megriad az anyahiánytól szenvedve. De először megpróbáljuk a saját ágyában elaltatni, és ha huszadszor is jön, akkor is visszaviszük. Apa viszi. (Mindig vannak az embernek elképzelései-elvei a mikénttel kapcsolatban, amiket aztán elsöpör az a tény, hogy a gyerek a fontos!) Az lenne a legjobb, ha egy légtérben alhatna velünk, de külön ágyban, de ez helyhiány miatt nem kivitelezhető. Így marad a vágy az együttalvásra. Amikor ketten vagyunk, akkor tehát alszunk. Lehet, hogy az a gond, hogy olyankor megengedem a velem alvást? Nem érti, máskor miért nem lehet. Bár a válasz könnyű. Éntőlem aludhatna mellettem. Hagynám is, csak nem bír. Patthelyzet. Zsombor megérkezésével ez az édeskettes állapot is elmúlik. Az első időkben szeretném, ha a baba mellettem lenne, a saját kiságyában. Elképzelni sem tudom mi lesz akkor. Som nagyon érzékeny típus. Talán már most féltékeny? Bár egyéb helyzetekben nem jellemző rá a féltékenység. Csakhát ez extrém eset. Érzi, hogy nagy változás lesz itt ami folyamatos, és állandó lesz. Megviseli, mégha nem tudatosan is...

Türelmet akarok!

Már a cím is ellentmondásos... Kifogyott a türelemládám. Pedig csurig volt valaha, és a gyerkőc sem nagyon szolgált rá a tetteivel, hogy kifogyjon. Mégis. Sokszor emelem fel a hangomat. Néha már azt érzem, hogy szegény Somának semmitsemszabad. Tudom, hogy nem jó ez így, és mégis újra és újra ugyanazok a jelenetek játszódnak le. Olyan tehetetlennek érzem magam. Fáradt-nyűgös vagyok, ami a gyerekre is átragad. Aludni szeretnék éjjel, ami szinte lehetetlenség Soma állandó éjszakai túrái miatt, és maga az elaltatás is több órás meló. Most próbáljuk ki a Nux Vomikát, hátha segít egy kicsit Soma alvásán. Persze a fő oka a nagy jövés-menésnek, hogy a közelemben legyen. Agyon puszilgat, simogat olyankor. "A bújást szereted? A simogatást? A puszit? Itt van az én anyukám! Ne féljél, itt vagyok veled! ..." Mindent értek én, csak változtatni nem tudok. Brühühü. A mamás segítséget nagyon köszönöm (elképzelni sem tudom mit csinálnék nélküle), de lehet, hogy Soma szempontjából perpill többet árt mint használ. Náluk a "mindent lehet" elve uralkodik, itthon meg ugyebár vannak korlátok. Ezt feldolgozni egy majdnem háromévesnek szinte csak a hisztiben lehet, amit szintén nehezen viselek és persze a kialvatlan gyermek is. Hát itt tartunk. Brühühü.

Ovi várás

Nagyon menne már Soma oviba. Pedig hol van még az október vége. "Lesz tortám, elfújom a gyertyát és mehetek oviba, ugye?!" Hiányzik neki a gyerektársaság. Bár lehet, hogy a kistestvér érkezése majd átírja a dolgokat. Mindenesetre beszereztük az oviszsákot (buldózeres-dömperes mintával). Váltóruha lesz, váltószandi van. Ágynemű és valami tornacipő-féle kellene még neki... Amin meglepődtem, hogy tisztasági felszerelést egyáltalán nem kell vinni, fogat még nem mosnak, csak öblögetnek(!). Soma úgy készül, hogy amióta nem kért pelust a délutáni alvásához (1 hete) azóta nem pisilt be semmilyenkörülményekközött. Sőt várni is tud a dologgal. Ígéretes. Varrhatom a süni-jeleket...