hétfő, október 21, 2013
kedd, október 01, 2013
Írtam én egy (őszi) verset, mert ezt is ki kell próbálni egyszer
Lobog reményem.
Itt most. Kell.
Hiába sárgul.
Ont, bont, hoz.
Megnyilvánul
(S) hatok.
Itt most. Kell.
Hiába sárgul.
Ont, bont, hoz.
Megnyilvánul
(S) hatok.
péntek, szeptember 06, 2013
Hurrá iskola!
Nehéz időszakon vagyunk túl. Januártól intenzív álláskeresésbe fogtam. Rájöttem, hogy az itthoni munka nem nekem való. Nem tudok kilincselni, nem tudok magamért lobbizni, hogy kéremszépen én tudok a legeslegnagyszerűbb designt varázsolni cégének vagy valami ilyesmi. Még ha néha úgy is érzem, hogy jó vagyok és van bennem alkotóerő és némi tehetség. Bár többször érzem úgy, hogy nem vagyok jó. Vagy még inkább az az igazság, hogy olyan nagy az elvárás, és PONT AZT nem tudom, amit az adott cég keres. Mert persze MINDENT kellene tudnom.
Ha jön a megrendelés, az jó, sőt szuper, és persze maximálisan megoldom. De az én várakozós stílusomban megélni nem lehet belőle. A gyerekek is csak azt látták, hogy anya "számítógépezik", milyen kafa neki. Egyáltalán nem érezték, hogy dolgozom, hiszen rajzikálok, nem? És mivel a volt munkahelyem sem akart hallani rólam (tán mert szenya módon képes voltam két gyönyörű gyereket világra hozni), ezért elérkezvén a végső határhoz, munkába kívánkoztam. Csakhogy az állások (illetve a túl fiatal főnökök) nem kívántak egy ilyen vén tyúkkal még találkozni sem. Szóval mint látszik agyalás az volt rendesen, hogy miért is nem kellek sehova. Pedig akartam, nagyon.
Így tanultam. Két angol tanfolyamon vagyok túl. Meg persze sok-sok feszült, ideges napon. Amit persze a gyerekek hűen tükröztek vissza. Főleg Soma. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a nyár folyamán Soma már nem volt ovis, de még iskolásnak sem tudhatta magát. Soma egyébként is bajnok a változások rosszul megélésében. A nyár arról szólt, hogy lement babába, és üvöltött, sikított mindenért. Mi meg találgathattuk, hogy mi a baja. Tudta, hogy megoldatlanul nem marad az ügye. Ez adott biztonságot neki. (Gondoljuk.) Az elviselhetőségi szintje még a - legnyugodtabb - mamáknál is kiütötte a biztosítékot. Pedig a mamák mindenre találnak mentséget, nem igaz? Türelem volt a jelszó. Ez mindig akkor villant be leginkább, amikor kiabáltam már (amiért utáltam is rendesen magam). De ha felemeltem a hangom, akkor érdekes módon elkezdett hallani, látni, gondolkodni a gyerek. Bevállalt következmény talán?
Aztán augusztusban két helyre is behívtak elbeszélgetni, próbamunkára. És én úgy éreztem, hogy az egyik helyre én és csakis én vagyok az odavaló, a legalkalmasabb. De a másik helyben is kiegyeztem volna. Csalódásom határtalan volt, mert persze nem én voltam a nyerő. Sikítani tudtam volna. Hát igen, szuperszenzibilis voltát nem is tudom kitől örökölte a gyermekem. Közben meg még beadtam a pályázatomat egy Alapfokú Művészeti Intézménybe is grafika-festészet tanárnak. De arról sem érkezett semmiféle hír. Gyakorlat nélkül tanítani szerettem volna, jó kis terv volt... Néha rettenetesen optimista tudok lenni. Máskor meg, hát... igen. Pedig a tanítással kacérkodom, mióta elvégeztem egy művészetterápiás képzést. Jó terv. Sok problémás gyerek + sok alkotás = boldogabb, könnyebb élet. És ez talán nem is csak idea. Szóval így lettem én egyre elkeseredettebb, Soma meg még hisztisebb az iskolakezdés árnyékában. Isteni helyzet.
Épp egy hete (igen, igen tanévkezdés előtt 3 nappal!!!) azonban jött egy telefon, hogy mégis én lennék a kiválasztott grafika tanár. Juhé! És ezer para! Na nem, inkább kellemes borzongás. Kapok jó pár tehetséges gyereket. És alkotunk!
Tegnap volt az évnyitó (jöv. héten indul a tanítás). Izgultam nagyon. Összevissza hadováltam. Lehet, hogy jókat is mondtam, mert 3 új kisgyerek anyukája/apukája engem választott. Azt mondtam, hogy minden gyerek tehetséges, ez a kiindulópontom, innen fejlődünk. Együtt.
Még szoknom kell a gondolatot, hogy tényleg tanítani fogok. Vicces, hogy pont most leszek tanár, ebben a különösen rázós időszakban, De azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Nekem nem jön semmi sem könnyen. És persze most is délutáni lesz a munkarendem. Nem túl ideális egy iskolakezdő gyermek mellett.
Soma szerencsére jól kezdte az iskolát, izgalommal telve, de mosolygósan indult neki. Egy ovis csoporttársa (Patrik) osztálytársa lett. Az évnyitó után sikerült egymás mellé leülniük a teremben. Jó indítás volt. Másnap azonban igazán időben érkeztünk, de a többi gyerkőc még gyorsabb volt, - Patrik sehol - és már csak az utolsó padban lett volna hely. Senki nem oda ült, ahova előző nap. Az első sorban azonban egy szöszi fiú mellett még volt egy szabad hely. Mintha Somát várta volna. Óvatosan megkérdeztem, hogy nem szeretne-e odaülni, jobban hallana, látna. Erre, egy szó nélkül fogta a táskáját és odaült egy vadidegen kisfiú mellé. Én meg csak paslogtam az én angyalgyerekemen. Tudtam, bíztam benne hogy kijön belőle ez a hipiszupi gyerek, mert tudom, hogy ilyen ő igazából. Csak a félelmeivel nehezíti meg önmaga és mindenki életét. Nála nincs olyan, hogy kicsit rossz. Vagy elviselhetetlen, vagy tündér, a kettő között nincs átmenet. Cuki, mosolygós, mesélős, leckét író-rajzolós angyalléte kitartott egészen csütörtökig. Tegnap délutánra azonban nagyon elfáradt. A boldog vigyori pofi ekkor váltott át a már ismert kiabálós, semmi sem jó, morcosba. Hirtelen sok lett az iskolapadban ücsörgés, ami nem is az ovi után, hanem a nyár felhőtlen szabadsága után szokatlan. Elfáradt. Ugyan órarendjük nincs még, de napi hat óra van a tervbe véve, amivel maga a tanítónéni sem ért igazán egyet. 4-ig meg bent kell lenniük az új törvény szerint. Mondjuk Som napközis lesz, így ő tényleg addig fog maradni az első hónapban. Aztán meglátjuk. Kérdés, hogy van-e lehetőségünk módosítani. Nemigen tudják rá a választ.
Egy a lényeg, Somának tetszik a suli. Már van piros csillagja is!
Remélem az ördöggyereket meg eltünteti az okos, ügyes, csillogószemű!
Én mint dolgoz(gat)ó anya remélem nagyobb segítségére leszek, mint az ezt megelőző időszakban.
Ha jön a megrendelés, az jó, sőt szuper, és persze maximálisan megoldom. De az én várakozós stílusomban megélni nem lehet belőle. A gyerekek is csak azt látták, hogy anya "számítógépezik", milyen kafa neki. Egyáltalán nem érezték, hogy dolgozom, hiszen rajzikálok, nem? És mivel a volt munkahelyem sem akart hallani rólam (tán mert szenya módon képes voltam két gyönyörű gyereket világra hozni), ezért elérkezvén a végső határhoz, munkába kívánkoztam. Csakhogy az állások (illetve a túl fiatal főnökök) nem kívántak egy ilyen vén tyúkkal még találkozni sem. Szóval mint látszik agyalás az volt rendesen, hogy miért is nem kellek sehova. Pedig akartam, nagyon.
Így tanultam. Két angol tanfolyamon vagyok túl. Meg persze sok-sok feszült, ideges napon. Amit persze a gyerekek hűen tükröztek vissza. Főleg Soma. Az sem könnyítette meg a helyzetet, hogy a nyár folyamán Soma már nem volt ovis, de még iskolásnak sem tudhatta magát. Soma egyébként is bajnok a változások rosszul megélésében. A nyár arról szólt, hogy lement babába, és üvöltött, sikított mindenért. Mi meg találgathattuk, hogy mi a baja. Tudta, hogy megoldatlanul nem marad az ügye. Ez adott biztonságot neki. (Gondoljuk.) Az elviselhetőségi szintje még a - legnyugodtabb - mamáknál is kiütötte a biztosítékot. Pedig a mamák mindenre találnak mentséget, nem igaz? Türelem volt a jelszó. Ez mindig akkor villant be leginkább, amikor kiabáltam már (amiért utáltam is rendesen magam). De ha felemeltem a hangom, akkor érdekes módon elkezdett hallani, látni, gondolkodni a gyerek. Bevállalt következmény talán?
Aztán augusztusban két helyre is behívtak elbeszélgetni, próbamunkára. És én úgy éreztem, hogy az egyik helyre én és csakis én vagyok az odavaló, a legalkalmasabb. De a másik helyben is kiegyeztem volna. Csalódásom határtalan volt, mert persze nem én voltam a nyerő. Sikítani tudtam volna. Hát igen, szuperszenzibilis voltát nem is tudom kitől örökölte a gyermekem. Közben meg még beadtam a pályázatomat egy Alapfokú Művészeti Intézménybe is grafika-festészet tanárnak. De arról sem érkezett semmiféle hír. Gyakorlat nélkül tanítani szerettem volna, jó kis terv volt... Néha rettenetesen optimista tudok lenni. Máskor meg, hát... igen. Pedig a tanítással kacérkodom, mióta elvégeztem egy művészetterápiás képzést. Jó terv. Sok problémás gyerek + sok alkotás = boldogabb, könnyebb élet. És ez talán nem is csak idea. Szóval így lettem én egyre elkeseredettebb, Soma meg még hisztisebb az iskolakezdés árnyékában. Isteni helyzet.
Épp egy hete (igen, igen tanévkezdés előtt 3 nappal!!!) azonban jött egy telefon, hogy mégis én lennék a kiválasztott grafika tanár. Juhé! És ezer para! Na nem, inkább kellemes borzongás. Kapok jó pár tehetséges gyereket. És alkotunk!
Tegnap volt az évnyitó (jöv. héten indul a tanítás). Izgultam nagyon. Összevissza hadováltam. Lehet, hogy jókat is mondtam, mert 3 új kisgyerek anyukája/apukája engem választott. Azt mondtam, hogy minden gyerek tehetséges, ez a kiindulópontom, innen fejlődünk. Együtt.
Még szoknom kell a gondolatot, hogy tényleg tanítani fogok. Vicces, hogy pont most leszek tanár, ebben a különösen rázós időszakban, De azt hiszem, én már csak ilyen vagyok. Nekem nem jön semmi sem könnyen. És persze most is délutáni lesz a munkarendem. Nem túl ideális egy iskolakezdő gyermek mellett.
Soma szerencsére jól kezdte az iskolát, izgalommal telve, de mosolygósan indult neki. Egy ovis csoporttársa (Patrik) osztálytársa lett. Az évnyitó után sikerült egymás mellé leülniük a teremben. Jó indítás volt. Másnap azonban igazán időben érkeztünk, de a többi gyerkőc még gyorsabb volt, - Patrik sehol - és már csak az utolsó padban lett volna hely. Senki nem oda ült, ahova előző nap. Az első sorban azonban egy szöszi fiú mellett még volt egy szabad hely. Mintha Somát várta volna. Óvatosan megkérdeztem, hogy nem szeretne-e odaülni, jobban hallana, látna. Erre, egy szó nélkül fogta a táskáját és odaült egy vadidegen kisfiú mellé. Én meg csak paslogtam az én angyalgyerekemen. Tudtam, bíztam benne hogy kijön belőle ez a hipiszupi gyerek, mert tudom, hogy ilyen ő igazából. Csak a félelmeivel nehezíti meg önmaga és mindenki életét. Nála nincs olyan, hogy kicsit rossz. Vagy elviselhetetlen, vagy tündér, a kettő között nincs átmenet. Cuki, mosolygós, mesélős, leckét író-rajzolós angyalléte kitartott egészen csütörtökig. Tegnap délutánra azonban nagyon elfáradt. A boldog vigyori pofi ekkor váltott át a már ismert kiabálós, semmi sem jó, morcosba. Hirtelen sok lett az iskolapadban ücsörgés, ami nem is az ovi után, hanem a nyár felhőtlen szabadsága után szokatlan. Elfáradt. Ugyan órarendjük nincs még, de napi hat óra van a tervbe véve, amivel maga a tanítónéni sem ért igazán egyet. 4-ig meg bent kell lenniük az új törvény szerint. Mondjuk Som napközis lesz, így ő tényleg addig fog maradni az első hónapban. Aztán meglátjuk. Kérdés, hogy van-e lehetőségünk módosítani. Nemigen tudják rá a választ.
Egy a lényeg, Somának tetszik a suli. Már van piros csillagja is!
Remélem az ördöggyereket meg eltünteti az okos, ügyes, csillogószemű!
Én mint dolgoz(gat)ó anya remélem nagyobb segítségére leszek, mint az ezt megelőző időszakban.
hétfő, szeptember 02, 2013
péntek, március 22, 2013
La-la-la-laaa!
Somát felvették a kiszemelt suliba. Most már csak a kiszemelt tanítónénit kellene bevonzani.
Mióta megtudta Soma, hogy Ének-zenei általánosba fog menni, egyfolytában dalol és fütyörész... és úgy tűnik a rock-ot szereti.
Ez az új altatója (ő hamarabb tudta mint én):
Gryllus Vilmos:
Kis tücsök
Mióta megtudta Soma, hogy Ének-zenei általánosba fog menni, egyfolytában dalol és fütyörész... és úgy tűnik a rock-ot szereti.
Ez az új altatója (ő hamarabb tudta mint én):
Gryllus Vilmos:
Kis tücsök
Kis tücsök, kis tücsök,
minden este itt ülök.
Álmosan hallgatom,
hogy zenél a cimbalom:
Harsogón messze száll,
tétovázva meg-megáll,
áradón égig ér.
Minden éjjel elkísér.
Pengenek dallamok,
réten át, ha ballagok.
Halk zenék évszaka:
tiszta, nyári éjszaka.
minden este itt ülök.
Álmosan hallgatom,
hogy zenél a cimbalom:
Harsogón messze száll,
tétovázva meg-megáll,
áradón égig ér.
Minden éjjel elkísér.
Pengenek dallamok,
réten át, ha ballagok.
Halk zenék évszaka:
tiszta, nyári éjszaka.
csütörtök, március 21, 2013
péntek, március 15, 2013
Ünnepidő
Tegnap este a belvárosból Deltai (ugye emlékszünk még páran) körülmények között értem haza a délutáni tanfolyamomról. Csak 10 percre álltam meg kenyeret venni, ami után kezdhettem újra jégmentesíteni az autót. Tükör jégen autókáztam haza, szerencsére téligumival. Győrből Győrbe, csigalassan, dobogó szívvel. Márciusban csúszkáltam!
Tavasz kezdett éledezni pár napja a szívemben, erre lefagyasztja ez a cudar tél. Szinte el sem hiszem.
Aztán elkezdett ömleni a neten az infó: Hatalmas a hó körülöttünk. Sorra zárulnak le az utak, rekednek úton autók, kamionok borulnak fel, a szél veszettül fúj és torlaszol, temet be mindent.
Mi meg itthon ülünk. És nézzük, halljuk mindezt. Ma meg már fiainknak mehetnékje is van, hisz ünnepidő van, magyarázza Zsombor. Hát igen, az ablakból úgy tűnik, javul az idő, a nap is kisütött, délutánra már száraz is a beton. Szép havas a táj. A szél viszont még mindig veszettül fúj. Maradunk a fűtött szobában. Barátok jönnek át. A háromévesek kardot rántanak és pöszézve, kissé raccsolva zengik:
"Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"
Kinn úgy tűnik tényleg kezd olvadni minden... és mi sem leszünk sokáig rabok. Csak aztán mégis rápillantok a facebook-ra (kezdek függő lenni) és látom, hogy látszólagos a nyugalom. Az M1-esen még mindig veszteglő autók sora van. Magánemberek elkezdenek szervezkedni, gyűjteni. Én is összekaparom amink van (reggel úgyis nyit minden) és Jácint elviszi a legközelebbi leadóhelyre. Ennyit tudunk tenni, remélve hogy segít az a kis kenyér, tea, keksz egy kicsikét a bajbajutottakon. Rengeteg család, buszonként 30-40 utas vár megmentésre több mint egy napja. Az utak járhatatlanok, a megmentők is elakadnak. Sok a segítségre váró. Van barátunk aki autóval ment menteni és vitt élelmet, meleg holmikat. Mi erre nem mertünk vállalkozni. Ha a hírek igazak, talán a katasztrófahelyzet nem fokozódik. Sajnos jópáran még a hó fogságában vannak, de mindenki azon dolgozik, hogy senki se maradjon élelem és víz nélkül, és ne fagyjon meg. Lehetőleg szállása legyen az éjszakára minden segítségre szorulónak. Az emberek összefogtak. Magyarország én így szeretlek! Még az osztrák(!!!) hótolók is átlépték a határt, pont ma jön onnan a segítség.
Tényleg zord, de ÜNNEPIDŐ lett ma.
Tavasz kezdett éledezni pár napja a szívemben, erre lefagyasztja ez a cudar tél. Szinte el sem hiszem.
Aztán elkezdett ömleni a neten az infó: Hatalmas a hó körülöttünk. Sorra zárulnak le az utak, rekednek úton autók, kamionok borulnak fel, a szél veszettül fúj és torlaszol, temet be mindent.
Mi meg itthon ülünk. És nézzük, halljuk mindezt. Ma meg már fiainknak mehetnékje is van, hisz ünnepidő van, magyarázza Zsombor. Hát igen, az ablakból úgy tűnik, javul az idő, a nap is kisütött, délutánra már száraz is a beton. Szép havas a táj. A szél viszont még mindig veszettül fúj. Maradunk a fűtött szobában. Barátok jönnek át. A háromévesek kardot rántanak és pöszézve, kissé raccsolva zengik:
"Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!"
Kinn úgy tűnik tényleg kezd olvadni minden... és mi sem leszünk sokáig rabok. Csak aztán mégis rápillantok a facebook-ra (kezdek függő lenni) és látom, hogy látszólagos a nyugalom. Az M1-esen még mindig veszteglő autók sora van. Magánemberek elkezdenek szervezkedni, gyűjteni. Én is összekaparom amink van (reggel úgyis nyit minden) és Jácint elviszi a legközelebbi leadóhelyre. Ennyit tudunk tenni, remélve hogy segít az a kis kenyér, tea, keksz egy kicsikét a bajbajutottakon. Rengeteg család, buszonként 30-40 utas vár megmentésre több mint egy napja. Az utak járhatatlanok, a megmentők is elakadnak. Sok a segítségre váró. Van barátunk aki autóval ment menteni és vitt élelmet, meleg holmikat. Mi erre nem mertünk vállalkozni. Ha a hírek igazak, talán a katasztrófahelyzet nem fokozódik. Sajnos jópáran még a hó fogságában vannak, de mindenki azon dolgozik, hogy senki se maradjon élelem és víz nélkül, és ne fagyjon meg. Lehetőleg szállása legyen az éjszakára minden segítségre szorulónak. Az emberek összefogtak. Magyarország én így szeretlek! Még az osztrák(!!!) hótolók is átlépték a határt, pont ma jön onnan a segítség.
Tényleg zord, de ÜNNEPIDŐ lett ma.
szerda, március 13, 2013
Szózsonglőr
- Gyere, öltözz megyünk az óvodába!
- Nem akarok óvodába menni! - már majdnem sír...
- Nagyon jó az az ovi, hiszen szeretsz menni!
- Szeretem az ovit! Veszem a cipőmet.
- Na ez az, vár az óvoda!
- Nem érted, nem akarok óvodába menni!
- És oviba? - jön egy megérzés. :-)
- Ühüm, az oviban nagyon jó nekem!
Az ÓVODA tabu-szó lett nálunk és vígan megy Zsombor OVIba.
Hát néha ennyin múlik egy gyerek boldogsága.
- Nem akarok óvodába menni! - már majdnem sír...
- Nagyon jó az az ovi, hiszen szeretsz menni!
- Szeretem az ovit! Veszem a cipőmet.
- Na ez az, vár az óvoda!
- Nem érted, nem akarok óvodába menni!
- És oviba? - jön egy megérzés. :-)
- Ühüm, az oviban nagyon jó nekem!
Az ÓVODA tabu-szó lett nálunk és vígan megy Zsombor OVIba.
Hát néha ennyin múlik egy gyerek boldogsága.
szombat, március 02, 2013
Úgy...
- Úgy szeretlek mint az emberek a nudlit!
- Édes vagy, de mondd sokan szeretik a nudlit?
- Öööö... Úgy szeretlek mint az emberek a levegőt! - vigyorog és pirul a füle.
- Édes vagy, de mondd sokan szeretik a nudlit?
- Öööö... Úgy szeretlek mint az emberek a levegőt! - vigyorog és pirul a füle.
vasárnap, február 24, 2013
Maskara
Amikor már mindenhol elmúlt a farsang, no akkor tombolnak a mi ovinkban. Szóval nehezen, de eljött végre a várvavárt pillanat és Pókember ruhát ölthetett az én nagyfiam, akarom mondani ő maga lett Pókember. Akiről egyéb információja nem nagyon van (nem látott ilyen mesét még), mint hogy egy pókcsípte hős és minden trendi cuccon ez virít. Minden gyerek vágyálma. Volt is belőle négy a csoportban. Ami egyáltalán nem törte le, sőt! Összedobták pókerejüket, és együtt viháncoltak szupererővel. Soma annyira odavolt önnön magáért (értsd: fürdött a szerepben), hogy még Zsombor csoportjába sem volt hajlandó átmenni, nem akart kizökkenni a szerepből (pedig megmenthette volna a kistesót). Örülök, hogy ilyen jól érezte magát. És annak is, hogy a teljes testet fedő maskara ellenére álcája mégis árulkodóan Somás. A kéztartásra tessék figyelni!
Zsomboraki mit se sejt egy szellem volt. Nagyon készült ő is, de az eltervezett "Mosolygós szejjem leszek, aki azt mondja huhúú." -ból egy anyanadrágba kapaszkodó sirdogáló, nyüszmögő szellemke lett. Azért cuki, nem?
Zsombor
szerda, február 20, 2013
Békén szunnyad
Ha egy mód van rá velem (velünk) alszik Zsom, de néha bebüszkül a saját ágyára (merthogy mint mindent, azt is szereti) és akkor ott alszik, persze ott is kell a karom simogatása, a bújás az elalváshoz... és olyankor csak 3 körül jön. Mert jön. Apát rugdalni, Anyához bújni. Igazából én nagyon szeretem, ha ott szuszog mellettem. Apa hozzáállása megosztó, elgyengülve simogatja az álomban nyirkos szöszi fejet és sóhajtoz nagyokat, ha a talpára gondol. Engem nem rúg sohasem. Szóval ÉN szeretek vele aludni. Az elalváshoz vezető simi nem mindig felemelő, néha kicsit csikis, kicsit nemkívánom jellegű - örök lebegés jó és nem jó határán. Pedig nagyon gyorsan eltud aludni, ugyanis egy héten átlagban kétszer alszik
délután. Hétvégén pedig sohasem alszik (mert Soma sem), és az oviban is csak kétszer
alszik bele a délutáni pihenésbe. Szóval keresi a hajlatokat, most főleg a könyökömre van rákattanva, végigsimítja a karomat, befúrja a kézfejét a könyökhajlatomba, majd átsiklik kívülre és a legnagyobb nyugalommal markolássza a könyökömet. Újra és újra. Nekem jár csak ez a "finom" dagasztás, mert közölte, hogy "Én csak a hideget szeretem!" Apa igazi kályha típus, a nála való önaltatás Apa ujjának csavargatásában nyilvánul meg. Kezdeti kizárólagosságom kezd megtörni. Van, hogy kifejezetten Apa az aki elaltathatja, és akaratgazdag gyerekem amit kigondol abból nem is igen enged. És van érve is: Én CSAK Apát/Anyát szeretem! Persze jó, hogy van is lehetősége válogatni.
Esténként legtöbbször nálunk alszik el... de aztán átszállítódik az ágyába amint álomföldön jár. Somának ez nagy megnyugvást jelent, szereti ha Zsom nem alszik velünk, de mégjobban azt hogy Zsom velealszik. Mindenki tisztában van vele, hogy saját ágyban aludni jó dolog, de megébredés után lehet szülőket célozni. Így a reggeli ébredezés már mindegyikőnket a nagyágyban talál.
Tetszik, hogy így együtt is vagyunk, meg nem is. Van felnőttlétünk, mégis ott szuszognak a porontyok, ha mindenki arra vágyik. Mert igen, néha alig tudok elaludni gyerekszag nélkül. És akkor Zsom is hamarabb jön. Rendes gyerek.
Ha együtt altatom a két gyereket, mindegyiket a saját ágyában, akkor jár ének is, mert Somának mindig van. Te Jóég! Több mint 6 éve éneklem a Csiribiri-t és az Este jó-t minden este! Zsombornak is lettek kedvencei, a Bóbita (Somától örökölte) és a Bölcsődal. >>>
Bölcsődal
Békén szunnyad a mackóhad, puha párnán alszik a tó.
Lengő hinta is elszunnyadt, sűrű éj lesz, jó takaró.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
iderepül a szemedre, csitt kicsi, tente.
Csillag gyermeket elringat odafönn a Hold nagyapó.
Ha simogatóközelségbe érünk akkor viszont Csönd! a parancs.
Így alszunk mi. Jól.
Esténként legtöbbször nálunk alszik el... de aztán átszállítódik az ágyába amint álomföldön jár. Somának ez nagy megnyugvást jelent, szereti ha Zsom nem alszik velünk, de mégjobban azt hogy Zsom velealszik. Mindenki tisztában van vele, hogy saját ágyban aludni jó dolog, de megébredés után lehet szülőket célozni. Így a reggeli ébredezés már mindegyikőnket a nagyágyban talál.
Tetszik, hogy így együtt is vagyunk, meg nem is. Van felnőttlétünk, mégis ott szuszognak a porontyok, ha mindenki arra vágyik. Mert igen, néha alig tudok elaludni gyerekszag nélkül. És akkor Zsom is hamarabb jön. Rendes gyerek.
Ha együtt altatom a két gyereket, mindegyiket a saját ágyában, akkor jár ének is, mert Somának mindig van. Te Jóég! Több mint 6 éve éneklem a Csiribiri-t és az Este jó-t minden este! Zsombornak is lettek kedvencei, a Bóbita (Somától örökölte) és a Bölcsődal. >>>
Bölcsődal
Békén szunnyad a mackóhad, puha párnán alszik a tó.
Lengő hinta is elszunnyadt, sűrű éj lesz, jó takaró.
Kicsim álmodj már, csuda álom száll,
iderepül a szemedre, csitt kicsi, tente.
Csillag gyermeket elringat odafönn a Hold nagyapó.
Ha simogatóközelségbe érünk akkor viszont Csönd! a parancs.
Így alszunk mi. Jól.
péntek, február 08, 2013
Az alma beavatódik
Zsombor december elején kezdte az ovit. Pedig csak 80%-osan volt szobatiszta. Ment a műsor itthon, a wc-ajtó előtt bepisilek, bekakilok volt a leggyengébb, az apakiborító a szőnyegen ugyanez. A délutáni alvás cseppmentesen alakult minden esetben. Óvónénikkel megbeszélve, így lett a novemberi kezdés helyett december. Bár ők bevállalták volna már novembertől is. De én reménykedtem a fejlődésben. Hát nem nyertem. Óvónénik viszont nagyon elfogadóak voltak. Egy-két balesetet leszámítva Zsom boldogan pisilt a kiswcbe, sőt már odáig fajultak a dolgok, hogy nem volt hajlandó reggel a felkelés után itthon pisilni, hanem elvitte az oviba, mondván hogy ő majd a Gabi nénivel (dadus) pisil. És amit ő elhatároz, azt be is váltja. Szóval mára tudja tartani, és már balesetek sincsenek. Még adtam rá éjjelre pelust, de több hete könyörög, hogy ne (mert tényleg száraz pelust vettem le róla mindig). Ezen a héten beadtam a derekamat, el kellett hinnem, hogy ő tényleg (hű de nehéz ez!). Tegnap még baba volt, most meg nagyfiú. Szóval ovis segédlettel megszületett egy teljesen szobatiszta gyermek! (Érdekes párhuzamok: BarátSoma kistesója Áron is egy két nappal megelőzve Zsombort hagyta el az éjszakai pelust, pedig ő már nyáron majdnem szobatiszta volt. És a párhuzamoknál maradva BarátSomáról is most kezd kiderülni, hogy gond van az írásával, visszafelé kanyarítja a dolgokat. Ő nem is megy ősszel suliba.)
Az első pár alkalommal boldog tudatlanságban, kézenfogva ment a két gyerek oviba. Soma oviba menő hisztijei elillantak és Zsombor-biztató szövegekbe mentek át. Szívbemarkoló volt, ahogyan Zsombort készítette föl arra, hogy milyen jó az ovi, pedig tudom, hogy neki nem az. Aztán Zsom rádöbbent, hogy minden reggel menni kell. És innentől fogva jött a sikítva-sírva (hatalmas könnycseppek!!) oviba menés. Ami máig nem változott. Soma nem sír, Zsom viszont belead mindent. Néha ölben kell cipelnem az oviig. Aztán ha megküzdöttünk egymással, és betuszkoltam (szandál és gatyó nélkül) a csoportba (szív megszakad), onnantól nincs baj (szív markolása enyhül). Egész nap eljátszik, legtöbbször még egyedül, bár egyre jobban kezd csapatban is játszani. Bámulatos a fejlődés, egyre szebben beszél (most már nem Atyi nagyi a mama, hanem Kati nagyi). Büszke a szekrényére, a jelére (alma). Alakulgat a csoporttudata, önállóan kezd öltözködni is. Kedvencem amikor a fején átbucskáztatva lehúzza a pólóját, rettentőn szögletesen, férfiasan teszi, közben meg lóg a cumi a szájából. Hát igen. Az eddig csak elalvásnál, elfáradásnál játszó cumi, most mindenperces lett. Az oviba beviheti, sőt még az óvónéniknek is cumisan tart eligazítást. Mert folyton beszél, eszeveszett (perpill sárkányos) sztorikat ad elő. Sohasem voltam cumi-párti, ez a megengedem, hogy megnyugodjon dolog meg már nagyon nagy szélsőségbe csapott át. Mindig van min dolgozni.
Nehéz időszak ez, mert Zsombor ellenem játszik. Szeretne itthon lenni, velem, ezért beteg. Persze a tél zűrös időszak a betegségek szempontjából, de ő szeretne is beteg lenni, hogy ne kelljen oviba menni. És akkor beteg is lesz. Bevonzza. És persze akkor még a cumiját is megkapja egész napra. Meg Anyát.
Kérdezgetik, hogy hogyan bírom. Hát jól. Tudom, hogy jó kezekbe, jó helyre (mintha egy másik ovi lenne) adom a gyereket (már van tapasztalatom is ilyen téren és nem visz félre az első benyomás, a máz). Szerintem mindketten megértünk az ovira. Kell neki az elengedés (a fenti példa mutatja, hogy anyamatricáknál ez milyen nehéz) és a közösségi tér/játék, nekem szintén az elengedés és a magány. Még mindig nincs állásom, de munkám, célom az van. Hiszem, hogy kellhet még egy ilyen vén tyúk is grafikai területre. Fejlődöm. Tanulok is, online. Folyamatosan pörgök, megyek-jövök, szervezkedek. Nagyon jó ez, persze a gyerekek betegségei kicsit mindig megakasztanak a baromi nagy szabadságomban. De jól van ez így. Imádom őket. Minden nehézség ellenére semmit sem csinálnék másként. És ez szuper érzés!
Szóval most az a helyzet, hogy van egy újabb gyönyörű könnyes szemű ovis fiam.
Az első pár alkalommal boldog tudatlanságban, kézenfogva ment a két gyerek oviba. Soma oviba menő hisztijei elillantak és Zsombor-biztató szövegekbe mentek át. Szívbemarkoló volt, ahogyan Zsombort készítette föl arra, hogy milyen jó az ovi, pedig tudom, hogy neki nem az. Aztán Zsom rádöbbent, hogy minden reggel menni kell. És innentől fogva jött a sikítva-sírva (hatalmas könnycseppek!!) oviba menés. Ami máig nem változott. Soma nem sír, Zsom viszont belead mindent. Néha ölben kell cipelnem az oviig. Aztán ha megküzdöttünk egymással, és betuszkoltam (szandál és gatyó nélkül) a csoportba (szív megszakad), onnantól nincs baj (szív markolása enyhül). Egész nap eljátszik, legtöbbször még egyedül, bár egyre jobban kezd csapatban is játszani. Bámulatos a fejlődés, egyre szebben beszél (most már nem Atyi nagyi a mama, hanem Kati nagyi). Büszke a szekrényére, a jelére (alma). Alakulgat a csoporttudata, önállóan kezd öltözködni is. Kedvencem amikor a fején átbucskáztatva lehúzza a pólóját, rettentőn szögletesen, férfiasan teszi, közben meg lóg a cumi a szájából. Hát igen. Az eddig csak elalvásnál, elfáradásnál játszó cumi, most mindenperces lett. Az oviba beviheti, sőt még az óvónéniknek is cumisan tart eligazítást. Mert folyton beszél, eszeveszett (perpill sárkányos) sztorikat ad elő. Sohasem voltam cumi-párti, ez a megengedem, hogy megnyugodjon dolog meg már nagyon nagy szélsőségbe csapott át. Mindig van min dolgozni.
Nehéz időszak ez, mert Zsombor ellenem játszik. Szeretne itthon lenni, velem, ezért beteg. Persze a tél zűrös időszak a betegségek szempontjából, de ő szeretne is beteg lenni, hogy ne kelljen oviba menni. És akkor beteg is lesz. Bevonzza. És persze akkor még a cumiját is megkapja egész napra. Meg Anyát.
Kérdezgetik, hogy hogyan bírom. Hát jól. Tudom, hogy jó kezekbe, jó helyre (mintha egy másik ovi lenne) adom a gyereket (már van tapasztalatom is ilyen téren és nem visz félre az első benyomás, a máz). Szerintem mindketten megértünk az ovira. Kell neki az elengedés (a fenti példa mutatja, hogy anyamatricáknál ez milyen nehéz) és a közösségi tér/játék, nekem szintén az elengedés és a magány. Még mindig nincs állásom, de munkám, célom az van. Hiszem, hogy kellhet még egy ilyen vén tyúk is grafikai területre. Fejlődöm. Tanulok is, online. Folyamatosan pörgök, megyek-jövök, szervezkedek. Nagyon jó ez, persze a gyerekek betegségei kicsit mindig megakasztanak a baromi nagy szabadságomban. De jól van ez így. Imádom őket. Minden nehézség ellenére semmit sem csinálnék másként. És ez szuper érzés!
Szóval most az a helyzet, hogy van egy újabb gyönyörű könnyes szemű ovis fiam.
kedd, január 22, 2013
Lehetséges tehetséges
Most voltam Somával kontroll iskolaérettségin. Mehet suliba... bár nem lesz könnyű menet... Vagy csak anya para és túlnyögöm? Van egy másként működő (lehetséges tehetséges) gyerekem, és kész. Akiről reggel megállapítják a nevtanban, hogy balkezes, hurrá! Merthogy minden írásos feladatnál bal kézzel dolgozott és a korábbi hezitálás is szinte teljesen megszűnt. Tehát: bal. Délben beszélek az ovi fejlesztő pedagógusával, aki elmondja, hogy Soma az utolsó két alkalommal minden feladatot jobb kézzel csinált. Például a dartsot is jobb kézzel dobta, amihez tényleg jó és biztos kéz kell. Tehát: jobb??
Az elméletem szerint az van, hogy papíron/írásban bal kezes lesz, csoportban (tömegpszichózis) jobbos, az életben meg kétkezes. Nem is olyan rossz dolog ez.
Az elméletem szerint az van, hogy papíron/írásban bal kezes lesz, csoportban (tömegpszichózis) jobbos, az életben meg kétkezes. Nem is olyan rossz dolog ez.
péntek, január 18, 2013
Hova? Hova? Hova?
Jó lenne, ha azt tudnám mondani, hogy Soma simán menjen a legközelebbi iskolába. De nem így áll a dolog. Harcolunk, hírmorzsákat csipegetünk, remélünk, kételkedünk, informálódunk...
Az előzmények tudatában én is gondoltam, de több felől is megerősítést nyertem, hogy Somának nem lenne jó, ha nyelvet tanulna első osztálytól. Bár nagyon érdeklik az angol szövegek, de a magyar szavakat sem érti meg mindig, csak használja. Angolul a hozzá közel álló dolgok nevét sem képes jól visszaadni, például a Transformers számára Sztranformersz. És ez ugyanúgy bebizonyosodott németből is egy iskolaelőkészítő jóvoltából, ahol a sagen alle Kinder-t úgy énekelte, hogy salle agen Kinder. (Persze a kicsi kapából jól nyomta.) Ha ezek egyszeri felcserélések lennének, akkor nem lenne baj, de meggyőzhetetlen a helyes szóhasználatról. Rossz rögzülés lesz a következménye. Ő jól tudja, és kész. Ez erősen mutatja a fejünk felett lebegő diszlexia/diszgráfia jegyeit. Szóval az elsődleges célunk a stabil olvasás és írás megtanulása. Minden nyelvi bekavarás nélkül.
A helyzet az, hogy a körzetes iskolánk - az Arany János - két tanítási nyelvű* (német és angol), és ennek megfelelően egy német és egy (vagy kettő) angol osztályt, valamint egy hagyományos tanrendű sport osztályt indít. Mert erre van igény. Mondta az igazgató. És miközben vázoltam a helyzetünket, folyton a fejem fölé nézett és igyekezett hamar lerázni. Megoldásként a sport osztályt javasolta, ahol nem kell ám mindenkinek olyan nagyon sportolnia, mert csak az osztály fele lesz emelt óraszámú sportból (judo, szivacskézi, teremfoci), a másik fele hagyományos tanrenddel németet tanul (csak sima óraként). Hurrá! Mondjuk ez a megosztott osztály mégjobban kiverte nálam a biztosítékot mint a többi nyelvi osztály, mert hol marad az összetartás, az osztályközösség ilyen megosztottság mellett? Még azt megértem, hogy sokan szeretnék, ha tanulna a gyerek nyelveket, tényleg ilyen világ ez. Csak azt nem látják, hogy mennyi rejtett diszlexiást nevel a korai** nyelvoktatás a sima, okos gyerekből is. Szerintem. Szóval tanuljon meg minden gyerek írni, olvasni, és amikor ez már tutin megy, akkor bármit képes beszívni az ifjúság, mert biztos alapjai vannak az építkezéshez. Szerintem. Na, akkor sport osztályba menjen Soma? Na neee! Sportoljon a gyerek, persze, mert kell a mozgás, a testi aktivitás, hogy a mai oktatás által diktált rettenetes tempót bírni tudják a kölykök. De ne elsőben dőljön el, hogy ki legyen élsportoló, vagy nyelvzseni nem? Így lesz a jó képességű gyerekből szorongó, frusztrált, önértékelészavaros, - tovább megyek, - vagy éppen kezelhetetlen, lázadó gyerek. Mert nem kiválóak, illetve nem pont a rájuk erőltetett dolgokban kiemelkedőek, de az nem számít. Nem véletlen, hogy sorra alakulnak a tanulást segítő, a fejlesztést célzó klubok, körök. A mi esetünkben ha jó iskolát választunk, akkor is sanszos, hogy igénybe kell vennünk plusz segítséget. De nem mindegy, hogy azon is kell-e dolgoznunk majd, hogy az iskolában "tanultakat" is kompenzáljuk.
*Angol nyelven folyik néhány tantárgy oktatása. Én egy harmadikos angol órát láttam, full angolul, egy magyar szó nélkül (csak a gyerekek nevei nem voltak angolosítva). Az édes szőke kislány még amit tudott, azt sem merte, pedig tudta, mert bemutatóóra volt. Soma megfelelőjét láttam benne. Ja és felvetődött bennem, hogy érti-e, amit mond az osztály 80%-a?
** Ha otthon bármilyen más nyelvet napi szinten ért, hall, beszél a gyerek, az más. Sőt, az a tuti.
A körzetes iskola mellett csak az szól, hogy gyalog pár perc, az ovi után következő épületről van szó. Meg ide jár a legtöbb tavaly kirepült nagycsoportos, ami most fontos Somának, bár ő sohasem játszott ezekkel a gyerekekkel. Talán így hozza magához közel az iskolát. Merthogy ő nem akar menni. Számolni, olvasni, írni az jó volna, de az iskolában nem lehet játszani, ami nem jó. Az iskolai nyílt napok élményei is nagyon dübörögnek benne. Tisztulnak a dolgok a buksiban. Jönnek a kérdések is rendre. Próbálom nem befolyásolni, de általában elárulom magam, mert ami tetszik, az tetszik és nem tudom titkolni. (Ez főleg a tanítónéni személyében csúcsosodik ki.)
Még két relatíve közeli iskola (a közelség szerintem fontos tényező) jöhet számításba. Győrről van szó, tehát választék sok van. Az egyik nekem nagyon szimpatikus iskola a Kovács Margit, ez egy művészeti intézmény, ahol egy német nemzetiségi, egy rajzos, valamint egy sima (nincs kimondva, de a problémásabb gyermekeknek való) osztály indul. A nemzetiségi eleve kilőve, de a másik kettőre kíváncsi voltam. A sima osztály igyekezetben jeleskedett, de egyből láttam, hogy ez nem Soma szintje. Tanárnéninek napi szinten nem kevés dolga lehet. A negyedikes rajzos osztály magyar órájától viszont beájultam. Nagyon szabadon, oldottan mozogtak a feladatokban és láthatóan élvezték az egészet a gyerekek. Irtóra kreatívak és választékosak voltak a fogalmazásaik (először azt hittem irodalmi szöveget olvasnak fel). Énekek, drámajátékok, felolvasások, feladványok váltogatták egymást, pörgött az óra. Mindenki teret kapott. Mindenki szerepelt és ügyes volt. És még nem is rajzoltak! Jó tudom, ez bemutató óra volt, de ha csak a felét csinálják egy sima órán, már az remek. Csakhát Soma nem rajzol. Mély sajnálatomra.
A másik remek iskola a Nádorvárosi Ének-Zenei általános iskola. Igen, ez is művészet. Mert szerintünk bármilyen művészet beépülése a tanulásba, nagyon sokat adhat, sokat segíthet. Főleg Sománál. Soma szereti a verseket és dalol is ha van kedve. Állítólag tisztán. Én botfülűként ebben egyáltalán nem vagyok mérvadó. Jácint zenei múltja (trombita, tuba, basszusgitár) révén optimista a hozzáállásunk. Mondjuk az, ha valaki gyakrabban énekel, vagy hall énekeket, komolyabb zeneműveket, nem hinném, hogy ártalmas lenne. Inkább csak használ, példának okáért a nyelvtanulásban is nagy segítség lehet. Hangszeres tanulás nem kötelező, de aki tehetséget mutat, az különórákon kap ilyen jellegű oktatást. Piros pont a hozzáállásért. 3 osztály indul. Abból kettő tanítónőt találtunk megfelelőnek, két nagyon különbözőt. Köztük volna jó dönteni. Ha volna rá lehetőségünk. Ugyanis ez a suli igen kapós. Jó híre van, és könnyen megközelíthető a Győr környéki településekről is (amelyek fele valójában Győrhöz is tartozik közigazgatásilag). Tehát szintekre oszlik a bekerülés lehetősége. 1. A körzetes gyerek tuti befutó. 2. Nagytesó már ide jár. Vagy a szülők körzeten belül járnak dolgozni. 3. Körzeten kívüli, ha van hely és regisztrált előzőleg. Hát mi regisztráltunk. Egy kőhajításnyival lakunk a körzethatáron túl. Egy Jótündér keresztanyát tudtunk csak szerezni körzeten belül. Ennyi. Meg a remény. Az Igazgató úr igen jó fej. Kedves, befogadó. Pedig ugyanazt mondtam el neki, mint anno az Aranyban. Mondta, hogy írjak kérvényt neki. Megteszem. Mindent megteszek.
Kedden viszem Somát a Pedagógiai intézetbe egy ismételt felmérésre (kérésre előrehozott). Kíváncsi vagyok az eredményre. Most dominánsabbnak tűnik a bal keze. De a szeme stabil jobbos. Annyira bírom a problémáját. A hétköznapokban inkább a vicces szinten van jelen a dolog. Kértem építsen tornyot. Felépíti ballal, lepöcköli jobbal. Kétszer, háromszor, mindig ugyanúgy. Kérem, hogy építse most jobbal, és pöckölje ballal. Megépítí jobbal is simán, de a pöckölés ballal nem megy. ???
Tegnap gondoltam kérek a Nádorvárosi iskolába bekerüléshez egy kis segítséget az ovivezetőtől is. De sajnos az odavaló túljelentkezés miatt nem tudott érdemben segíteni. Viszont a Kovács Margit rajzos osztályát javasolta. Mondtam, hogy Soma nem rajzol. Nem baj, beszélnék-e az igazgatóval? - kérdezte. Hát persze. Egy óra múlva már az igazgatóiban ültem az Igazgatónővel és az alsós Igazgatóhelyettessel. És egy csudát beszélgettünk. Elmondtam mindent. Csillogott a szemük, heuréka tehetséges gyereket találtunk! Akaratos, nem könnyű gyerek, nem baj! Itt olyat mutatunk neki, hogy szeret majd idejárni! Nem rajzol, de legózik. Olyan gond ez?? Kreatív, nem? Hát az. Főleg amikor a legó utasszállítót a fejére fordított összeállítási útmutatóból rakja össze, és jól.
Nem is értem, hogy egy ilyen iskolába miért nem tolonganak a jelentkezők. Bár gondolom miért nem, mert itt megengedőbbek, elnézőbbek, el- és befogadóbbak. Nem versenyistálló. Szabad gondolkozású, emberközpontú nevelés folyik. Ez most nem menő. És még lehet, hogy művész is lesz a gyerek? Brrr! Én meg azt mondom, bárcsak ide adhatnám Somát. Az igazi gond az, hogy Soma tényleg nem szeret rajzolni.
Jó kis dilemma. Maradunk első helyen a Nádorvárosinál. Másodiknak megjelöljük a Kovács Margit rajzos osztályát. (Hi-hi.) Drukkoljatok! Bár tele vagyok kétellyel mi is lenne a legjobb neki.
Otthonoktatásra meg nem vagyok alkalmas és az iskolarendszer sincs felkészülve rá. Sajnos. Sajnos.
Az előzmények tudatában én is gondoltam, de több felől is megerősítést nyertem, hogy Somának nem lenne jó, ha nyelvet tanulna első osztálytól. Bár nagyon érdeklik az angol szövegek, de a magyar szavakat sem érti meg mindig, csak használja. Angolul a hozzá közel álló dolgok nevét sem képes jól visszaadni, például a Transformers számára Sztranformersz. És ez ugyanúgy bebizonyosodott németből is egy iskolaelőkészítő jóvoltából, ahol a sagen alle Kinder-t úgy énekelte, hogy salle agen Kinder. (Persze a kicsi kapából jól nyomta.) Ha ezek egyszeri felcserélések lennének, akkor nem lenne baj, de meggyőzhetetlen a helyes szóhasználatról. Rossz rögzülés lesz a következménye. Ő jól tudja, és kész. Ez erősen mutatja a fejünk felett lebegő diszlexia/diszgráfia jegyeit. Szóval az elsődleges célunk a stabil olvasás és írás megtanulása. Minden nyelvi bekavarás nélkül.
A helyzet az, hogy a körzetes iskolánk - az Arany János - két tanítási nyelvű* (német és angol), és ennek megfelelően egy német és egy (vagy kettő) angol osztályt, valamint egy hagyományos tanrendű sport osztályt indít. Mert erre van igény. Mondta az igazgató. És miközben vázoltam a helyzetünket, folyton a fejem fölé nézett és igyekezett hamar lerázni. Megoldásként a sport osztályt javasolta, ahol nem kell ám mindenkinek olyan nagyon sportolnia, mert csak az osztály fele lesz emelt óraszámú sportból (judo, szivacskézi, teremfoci), a másik fele hagyományos tanrenddel németet tanul (csak sima óraként). Hurrá! Mondjuk ez a megosztott osztály mégjobban kiverte nálam a biztosítékot mint a többi nyelvi osztály, mert hol marad az összetartás, az osztályközösség ilyen megosztottság mellett? Még azt megértem, hogy sokan szeretnék, ha tanulna a gyerek nyelveket, tényleg ilyen világ ez. Csak azt nem látják, hogy mennyi rejtett diszlexiást nevel a korai** nyelvoktatás a sima, okos gyerekből is. Szerintem. Szóval tanuljon meg minden gyerek írni, olvasni, és amikor ez már tutin megy, akkor bármit képes beszívni az ifjúság, mert biztos alapjai vannak az építkezéshez. Szerintem. Na, akkor sport osztályba menjen Soma? Na neee! Sportoljon a gyerek, persze, mert kell a mozgás, a testi aktivitás, hogy a mai oktatás által diktált rettenetes tempót bírni tudják a kölykök. De ne elsőben dőljön el, hogy ki legyen élsportoló, vagy nyelvzseni nem? Így lesz a jó képességű gyerekből szorongó, frusztrált, önértékelészavaros, - tovább megyek, - vagy éppen kezelhetetlen, lázadó gyerek. Mert nem kiválóak, illetve nem pont a rájuk erőltetett dolgokban kiemelkedőek, de az nem számít. Nem véletlen, hogy sorra alakulnak a tanulást segítő, a fejlesztést célzó klubok, körök. A mi esetünkben ha jó iskolát választunk, akkor is sanszos, hogy igénybe kell vennünk plusz segítséget. De nem mindegy, hogy azon is kell-e dolgoznunk majd, hogy az iskolában "tanultakat" is kompenzáljuk.
*Angol nyelven folyik néhány tantárgy oktatása. Én egy harmadikos angol órát láttam, full angolul, egy magyar szó nélkül (csak a gyerekek nevei nem voltak angolosítva). Az édes szőke kislány még amit tudott, azt sem merte, pedig tudta, mert bemutatóóra volt. Soma megfelelőjét láttam benne. Ja és felvetődött bennem, hogy érti-e, amit mond az osztály 80%-a?
** Ha otthon bármilyen más nyelvet napi szinten ért, hall, beszél a gyerek, az más. Sőt, az a tuti.
A körzetes iskola mellett csak az szól, hogy gyalog pár perc, az ovi után következő épületről van szó. Meg ide jár a legtöbb tavaly kirepült nagycsoportos, ami most fontos Somának, bár ő sohasem játszott ezekkel a gyerekekkel. Talán így hozza magához közel az iskolát. Merthogy ő nem akar menni. Számolni, olvasni, írni az jó volna, de az iskolában nem lehet játszani, ami nem jó. Az iskolai nyílt napok élményei is nagyon dübörögnek benne. Tisztulnak a dolgok a buksiban. Jönnek a kérdések is rendre. Próbálom nem befolyásolni, de általában elárulom magam, mert ami tetszik, az tetszik és nem tudom titkolni. (Ez főleg a tanítónéni személyében csúcsosodik ki.)
Még két relatíve közeli iskola (a közelség szerintem fontos tényező) jöhet számításba. Győrről van szó, tehát választék sok van. Az egyik nekem nagyon szimpatikus iskola a Kovács Margit, ez egy művészeti intézmény, ahol egy német nemzetiségi, egy rajzos, valamint egy sima (nincs kimondva, de a problémásabb gyermekeknek való) osztály indul. A nemzetiségi eleve kilőve, de a másik kettőre kíváncsi voltam. A sima osztály igyekezetben jeleskedett, de egyből láttam, hogy ez nem Soma szintje. Tanárnéninek napi szinten nem kevés dolga lehet. A negyedikes rajzos osztály magyar órájától viszont beájultam. Nagyon szabadon, oldottan mozogtak a feladatokban és láthatóan élvezték az egészet a gyerekek. Irtóra kreatívak és választékosak voltak a fogalmazásaik (először azt hittem irodalmi szöveget olvasnak fel). Énekek, drámajátékok, felolvasások, feladványok váltogatták egymást, pörgött az óra. Mindenki teret kapott. Mindenki szerepelt és ügyes volt. És még nem is rajzoltak! Jó tudom, ez bemutató óra volt, de ha csak a felét csinálják egy sima órán, már az remek. Csakhát Soma nem rajzol. Mély sajnálatomra.
A másik remek iskola a Nádorvárosi Ének-Zenei általános iskola. Igen, ez is művészet. Mert szerintünk bármilyen művészet beépülése a tanulásba, nagyon sokat adhat, sokat segíthet. Főleg Sománál. Soma szereti a verseket és dalol is ha van kedve. Állítólag tisztán. Én botfülűként ebben egyáltalán nem vagyok mérvadó. Jácint zenei múltja (trombita, tuba, basszusgitár) révén optimista a hozzáállásunk. Mondjuk az, ha valaki gyakrabban énekel, vagy hall énekeket, komolyabb zeneműveket, nem hinném, hogy ártalmas lenne. Inkább csak használ, példának okáért a nyelvtanulásban is nagy segítség lehet. Hangszeres tanulás nem kötelező, de aki tehetséget mutat, az különórákon kap ilyen jellegű oktatást. Piros pont a hozzáállásért. 3 osztály indul. Abból kettő tanítónőt találtunk megfelelőnek, két nagyon különbözőt. Köztük volna jó dönteni. Ha volna rá lehetőségünk. Ugyanis ez a suli igen kapós. Jó híre van, és könnyen megközelíthető a Győr környéki településekről is (amelyek fele valójában Győrhöz is tartozik közigazgatásilag). Tehát szintekre oszlik a bekerülés lehetősége. 1. A körzetes gyerek tuti befutó. 2. Nagytesó már ide jár. Vagy a szülők körzeten belül járnak dolgozni. 3. Körzeten kívüli, ha van hely és regisztrált előzőleg. Hát mi regisztráltunk. Egy kőhajításnyival lakunk a körzethatáron túl. Egy Jótündér keresztanyát tudtunk csak szerezni körzeten belül. Ennyi. Meg a remény. Az Igazgató úr igen jó fej. Kedves, befogadó. Pedig ugyanazt mondtam el neki, mint anno az Aranyban. Mondta, hogy írjak kérvényt neki. Megteszem. Mindent megteszek.
Kedden viszem Somát a Pedagógiai intézetbe egy ismételt felmérésre (kérésre előrehozott). Kíváncsi vagyok az eredményre. Most dominánsabbnak tűnik a bal keze. De a szeme stabil jobbos. Annyira bírom a problémáját. A hétköznapokban inkább a vicces szinten van jelen a dolog. Kértem építsen tornyot. Felépíti ballal, lepöcköli jobbal. Kétszer, háromszor, mindig ugyanúgy. Kérem, hogy építse most jobbal, és pöckölje ballal. Megépítí jobbal is simán, de a pöckölés ballal nem megy. ???
Tegnap gondoltam kérek a Nádorvárosi iskolába bekerüléshez egy kis segítséget az ovivezetőtől is. De sajnos az odavaló túljelentkezés miatt nem tudott érdemben segíteni. Viszont a Kovács Margit rajzos osztályát javasolta. Mondtam, hogy Soma nem rajzol. Nem baj, beszélnék-e az igazgatóval? - kérdezte. Hát persze. Egy óra múlva már az igazgatóiban ültem az Igazgatónővel és az alsós Igazgatóhelyettessel. És egy csudát beszélgettünk. Elmondtam mindent. Csillogott a szemük, heuréka tehetséges gyereket találtunk! Akaratos, nem könnyű gyerek, nem baj! Itt olyat mutatunk neki, hogy szeret majd idejárni! Nem rajzol, de legózik. Olyan gond ez?? Kreatív, nem? Hát az. Főleg amikor a legó utasszállítót a fejére fordított összeállítási útmutatóból rakja össze, és jól.
Nem is értem, hogy egy ilyen iskolába miért nem tolonganak a jelentkezők. Bár gondolom miért nem, mert itt megengedőbbek, elnézőbbek, el- és befogadóbbak. Nem versenyistálló. Szabad gondolkozású, emberközpontú nevelés folyik. Ez most nem menő. És még lehet, hogy művész is lesz a gyerek? Brrr! Én meg azt mondom, bárcsak ide adhatnám Somát. Az igazi gond az, hogy Soma tényleg nem szeret rajzolni.
Jó kis dilemma. Maradunk első helyen a Nádorvárosinál. Másodiknak megjelöljük a Kovács Margit rajzos osztályát. (Hi-hi.) Drukkoljatok! Bár tele vagyok kétellyel mi is lenne a legjobb neki.
Otthonoktatásra meg nem vagyok alkalmas és az iskolarendszer sincs felkészülve rá. Sajnos. Sajnos.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
